Tájékoztató a kéknyelv betegséggel kapcsolatban
Magyarországon megjelent a kéknyelv betegség. A megfigyelési körzet kiterjesztése Vas megyét is érinti.
A kéknyelv betegségre kizárólag a kérődző állatok (szarvasmarha, juh, kecske, vadon élő kérődzők) fogékonyak. A kéknyelv-betegséget terjesztő vírus állatról emberre nem terjed és az esetlegesen fertőzött állatokból előállított élelmiszer sem jelent veszélyt a fogyasztóra.
A betegség jellemző tünetei: orrfolyás, könnyezés, ödémás a szájból kilógó nyelv. A magas lázzal járó betegség a kérődző állatok nyelvét, emésztőrendszerét, valamint izomzatát támadja meg. Leginkább fogékonyak a juhok, aztán a kecskék, szarvasmarhák és a vadon élő kérődzők.
A fertőzött állatoknál az elhullási arány viszonylag alacsony, ám a betegség súlyos szövődményekkel járhat, és sokáig elhúzódhat.
Nem kell elhullásokra számítani a kérődző vadállományban, mivel e fajok kevésbé érzékenyek a kéknyelvűségre.
A korlátozó intézkedések az állat mozgatását érintik. Állatszállítások során kiegészítő bizonyítványok szükségesek, illetve bizonyos feltételekhez kötöttek. A védekezésben a szúnyogirtás is fontos a betegség terjedésének megakadályozásában.
Az állattartóknak a telepeiken fokozottan be kell tartaniuk az általános járvány-megelőzési intézkedéseket, különös tekintettel az idegen állományból származó állatok betelepítés előtti megfelelő elkülönítésére és a szúnyogok elleni védekezésre.
Az állatszállításhoz kapcsolódó, a betegség terjedését megakadályozó intézkedések (vérvételek, vizsgálatok, szúnyog elleni kezelések, stb.) valamennyi költsége az állattartót terheli.
A kéknyelv betegségben elhullott vagy a kór felderítése miatt leölt állatokért állami kártalanítás jár, ha az állattartó eleget tesz a bejelentési kötelezettségének.
Kérjük a juhot, szarvasmarhát, kecskét tartó gazdákat, hogy a kéknyelv-betegség tüneteire legyenek fokozott figyelemmel és gyanú esetén haladéktalanul forduljanak állatorvoshoz!
Vép, 2014. november 20.
Vépi Közös Önkormányzati Hivatal
Tájékoztató a civil szervezetek 2023. évi támogatásáról | 2023. április 26.
A bérlők és a bérbeadók Vép településen működő érdekképviseleti szervezetének figyelmébe | 2023. április 26.
A településrendezési eszközök módosításáról döntött a képviselő-testület | 2022. augusztus 30.
Rendelési idő változás a Vép II. számú felnőtt háziorvosi körzetben | 2022. augusztus 22.